A XX. Század szobrászatában, hagyományőrző attitűddel, ábrázoló szemlélettel igen erősen megmaradt és tovább fejlődött a figurális plasztika. Másik végletként rendkívül erősen nyomja rá bélyegét a kor szobrászati szemléletére a forma kutatás számtalan lehetősége, a geometrikus szoborépítéstől az organikus formavilág alkalmazásáig, melyeken belül sokféle megközelítéssel találkozunk. A szobrászatra is igen erősen hatottak a XX. század elején a jelentkező izmusok, s a XX. század történései, eseményei is arra inspirálták az alkotók nagy részét, hogy plasztikai világukkal elforduljanak az akadémista megközelítéstől.

Gyurcsek Ferenc immár közel négy évtizedes szobrászi pályája azt a különös képet mutatja, hogy miközben kitűnően képzett figurális szobrász, egyben mindig is érzékenyen reagált a kor kihívásaira, s témái, feladatai, azok plasztikai megközelítése közben egy sajátos, innovatív, megújuló formarendet teremtett. Így köztéri szobrainak egy része igényesen mintázott figurális- realista mű, több műve viszont egy személyes expresszív, futurizmussal is rokonítható, dinamikus formarendet felmutató plasztika. S aztán igazán izgalmassá akkor és attól válnak művei, amikor ezeket az értékeket és minőségeket adott esetben egy mű együttesben szintetizálja. Gyurcsek szobrai mindig egy egészet állítanak elénk egy összetett totalitást, melyeknek azonban mindig sok részlet szépségük van és azon önállóan is érvényesülnek és hatnak ránk. Gyurcsek Ferenc szobrai- régies, de esetében úgy érzem, találó szóval - lobognak, melyekben mindig ott az indulat, a sohasem nyugvó szobrászi alkotói véna. Tőle nincs semmi távolabb, mint a közöny, nála szobrain soha semmi nem hordoz öncélú ornamenseket, még a díszítő elemek és motívumok is fontosak, mondandót, véleményt sugallnak.

S mindig is jelen volt művészetében egy szociális érzékenység. Szobrai sorában ő mindig azonosul is tematikával, témáival. Nem is véletlen, hogy a történelem és irodalom iránt oly erősen érdeklődő művész kedves költője - mint ahogy erre célzott e szobra avatásakor is- József Attila. Közel áll hozzá a költő, így nem feladatként tekintett e mű megvalósítására, hanem egyfajta elhivatottságként. Nos, ez az a körülmény, melyet érzünk is műve megpillantásakor.

Gyurcsek Ferenc a Kész leltár című vers felidézésével mintázta e portré- figurát. „Magamban bíztam eleitől fogva”- kezdi a költő a verset, s csodálatos plaszticitással villantja fel élete történéseit, majd így fejezi be művét:

„Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, / De ágyban végzem, néha ezt remélem. /Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. / Éltem- és ebbe más is belehalt már.”

S e sorok megidézésével pillantsunk rá a szoborra! Az arcom még ott a nyoma az önbizalomnak, melyről a vers első sorában még szól a költő, ám mégis az egész szobor maga a védekezéssel teli megadásé. Ez a mű egy sajátos nyugalmi állapotot fejez ki, egy magába zárkózó személyiséget állít elénk, mondjuk azt, hogy a magány apoteózisa, felmagasztosulása, aki már nem bízhat másban, csak magában.

Gyurcsek Ferenc egészen újszerű József Attila képet állít elénk. Végképp leszámol a heroikus József Attila ábrázolások hamisságaival, s inkább egy bölcs, töprengő, gondolkodó és- uram bocsá’- egy fázó, didergő művészt mintáz meg. Ez is szuggesztívvé teszi a mű hatását.

A szobor kivételes erőssége, hogy bár jellegében portré- szobor, mégis az arcon kívül legalább olyan fontossága van a karok beállításának és az öltözet megmintázásának. Ezek a karok jelzik a költő nárcizmusra is hajlamos személyiségét, de különösen a kézfejek: a gondokba is belerokkant ember szinte végső nyugalmát. Kabátján ugyanakkor mintha valami fújó szél is érzékelődne, viharok dúlnak környezetében, melyek persze lelki indíttatásúak…

Gyurcsek Ferenc eredeti megoldású szobrának hatását erősíti, hogy nem hagyományos mellszobor, de nem is álló figura, hanem egy köztes arányrendszerben gondolkozva állítja elénk a költőt.

Gyurcsek Ferenc minden köztéri szobrának különlegessége az alapzat, mely szintén legtöbb esetben különleges plasztikai megoldásokat mutat. Ezúttal a figura eleven plasztikáját szinte méltóságteljesen ellenpontozza a szürke, szigorú szerkezetű alapzat, a rajta finom betűkkel belevésett névvel.

A műről a művész találóan állapítja meg: „nem illusztrálni akartam, hanem jelezni, ezt az életérzést kívánom a szoborba sűríteni.” Valóban. A szobor távol van az illusztrativitástól, viszont esszenciálisan állítja elénk az életérzés bizonyosságait és bizonytalanságait.

A figura bronzba lett kiöntve a művész igényes megmintázását követően. A bronz keménysége, felületének fénye, patinája fokozza az atmoszféra erejét. Jó, hogy Terézváros e fontos, központi terére került a mű. Itt ma pezsgő, vitalitással teli városi élet van. Jó, hogy József Attila századik születésnapját követő évben már megvalósult egy újabb köztéri szobra. Benne van a költő minden fájdalma, emelkedettsége, magánya, belenyugvása és szeretetreméltósága. S így benne van a szobrász kivételes empátiája, beleérző képessége, azonosulása, puritán, ám annál erőteljesebb szobrászi világa. Még nem tudható- miként állította a művész-, hogy élete „csúcsán van” e szobor megvalósításával és avatásával, de egy biztos: magasra jutott.

Feledy Balázs